B.B.Cornsnake

Latin név: Pantherophis guttatus (korábban Elaphe guttata)

Magyar elnevezés: gabonasikló, vörös gabonasikló

Angolul: corn snake, németül: Kornnattern

 

Származási helye: Észak-Amerika, az USA dél-keleti része

Veszélyessége: nem mérgező, siklóféle

Mérete: kb. 100-150 cm (de akár a 180 cm-t is elérheti)

Élettartam: vadon kb. 6-8 év, fogságban akár 20 év fölött

Élettere: erdők, fenyvesek, mocsarak, mezőgazdasági területek és lakóövezetek

Tápláléka: elsősorban rágcsálók, de alkalmanként gyíkok, békák, maradak, esetleg tojás

 

 

A gabonasikló szinte ideális házikedvenc, kezelhető mérete, nyugodt, mégis kíváncsi természete és igényei (vagy mondjuk úgy, "igénytelensége") miatt.

 

Fogságban tartása

Felnőtt korban min. 60x40 alapterületű terráriumban érdemes tartani, persze ha nagyobb, az csak az állat javára válhat. Elsősorban talajlakó, így inkább széles, mint magas terráriumot rendezzünk be - de szeretnek mászkálni, felfedezni, esetenként fára mászni is, ezért néhány ágat, egyéb tereptárgyat érdemes behelyezni. Búvóhelye mindenképpen legyen, illetve egy akkora itatótálja, amelybe tetszés szerint akár bele is tud feküdni, ha úgy tartja kedve. (Nem minden egyed szeret fürdeni, de pl. vedlési időben, vagy nagy melegben szívesen megmártóznak.) Műnövényekkel növelhetjük a fedett területeket, ezáltal nagyobb biztonságban érezheti magát a helyén.

Fiatal korban gyakran műanyag dobozban tartják őket, különösen az újszülötteket (a tojásból kb. 20-25 centiméteres, veruzavastag "gilisztaként" bújnak ki - egy kis ételhordó dobozban vígan elférnek). Ha pár hónapos pédányt szerzünk be, mi is elhelyezhetjük egy "átmeneti" szálláshelyen, akár doboz, akár egy kisebb méretű terrárium formájában. Arra nagyon ügyeljünk, hogy szökésbiztos legyen, mert a legkisebb lukon is kiférnek. Kifejlett méretüket kb. 3 éves korukra érik el (ez persze függ az etetés intenzitásától), ezért életük első 1-2 évében még nem kell feltétlenül a végleges terrárium méreteivel számolni - egy fele akkor hellyel is beérik.

Alomnak sokféle anyagot használhatunk: pormentes forgács, tőzeg, kókuszrost, de akár papírtörlő is lehet. A lényeg, hogy megfelelő nedvszívó képessége legyen és ne legyen poros, mert az légúti problémákhoz vezethet. A gabonasiklók szeretnek az aljazban turkálni, ezért érdemes 1-3 centi vastagon tenni.

 

Világítás és fűtés

Nem igényelnek túl speciális környezetet: a hőmérséklet nappal legyen 26-28 °C körül, éjszaka néhány fokkal hűvösebb, de 20-21 fok alá semmiképpen ne essen. Lámpára legfeljebb a nappal/éjszaka változásának imitálására, illetve esztétikai szempontból van szükség. UV fénytforrást külön nem kell beszereznünk (persze nem utasítják vissza, sőt nyáron egy kis napozás jót is tehet nekik).

A megfelelő hőmérséklet ellenőrzésére tegyünk hőmérőt a terráriumba (lehetőleg digitálisat, aminek külön vezetékes érzékelője van, mert az nem csak 1 fix helyen tud mérni, hanem tetszőlegesen áthelyezhetjük).

Melegítésre alkalmas lehet akár egy izzó is (hagyományos, halogén, infra, kerámia, stb.), de fűtőlapot vagy fűtőkűbelt is használhatunk. A hőforrást köthetjük termosztátra, vagy időkapcsolóra - a lényeg, hogy se túl meleg ne legyen (a közvetlen érintkezés akár égési sérüléshez is vezethet, a hőguta pedig idegrendszeri sérüléshez, akár elhulláshoz); se túl hideg (megfázhatnak, vagy emésztési problémák léphetnek fel: hidegvérű állatok lévén megfelelő külső hőmérséklet kell az emésztéshez, különben visszahánynak).

 

Etetés

 

Vedlés

 

Szaporodás

 

Betegségek

 

 

Feltöltés alatt...

 

 

 

Gabonasikló a vadonban

Berendezett terrárium

Bébi-lak - dobozban

Sikló a kézben